Dr. Kelemen Lajos

pszichológus
Telefon: 
20/537-5757

Húsz éve foglalkozom a gyermekek képességeinek és személyiségének fejlődésével. Munkám mellett 3 gyermek édesapjaként is azt tapasztaltam, hogy a gyerekeknek lételeme a játékos, érdekes és kihívásokkal teli tevékenység. Nekünk nevelőknek igazi mentálhigiénét jelent a gyerekekkel együtt felfedezni a világot, megtalálni a gyermek helyét e világban úgy, hogy közben önbizalmuk, önismeretük bástyává erősödjön, s fejlődésük motorjaként működjön. Ha ezt megkapják a gyerekek, akkor hihetetlenül tudnak szárnyalni, s akkor már nekünk felnőtteknek jelent kihívást a fejlődésükkel való lépéstartás. Mindazt, amit a világról tudok, azt többnyire a gyerekeknek köszönhetem. Vagy értük, vagy általuk lettem gazdagabb, s ami még fontosabb, számomra az élet és a világ szeretete e „munka” gyümölcse. Úgyhogy hasonló „ars poeticát” valló kollégáimmal és a gyerekekkel közösen hívtuk életre az Okoska Tehetségház gondolatát, hogy minél több gyermek és pedagógus élhesse meg a megismerés, a felfedezés, a sikeresség és a jó közösséghez való tartozás érzését.